Wild nature
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
KezdőlapLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

2016-ot írunk és Földünk messzemenően más képet mutat, mint hajdanában. A földrajza megváltozott; szigetek, félszigetek tűntek el, máshol újak jelentek meg. Egyes népek elpusztultak, míg az erősebbek fennmaradtak…

Az USA-ban megjelent az Ügyosztály mely kiterjedt kapcsolatrendszerrel bír, politikán át a közéletig, s a rendvédelmi szervek mellett titkos ügynököket is bevetnek céljuk elérésében. Ez a cél nem más, mint a különleges képességűek kiiktatása vagy deportálása elzárt táborokba. Ezekben a táborokban szigorú biztonság mellett őrzik őket, egyeseken kísérleteznek is, hogy megszerezzék képességüket, vagy épp elpusztítsák azt.

Ebben a sanyarú kilátásokkal teli világban szerteszét akadnak olyanok, akik rejtőzködni kényszerülnek, mutánsokként megbélyegezve… de akadnak, akik még emlékeznek arra, hogy a természet elemeinek irányítása nem átok, hanem áldás. Ők az Ellenállás, s céljuk egy élhetőbb jövő a fajtájuk, a Természetanya pártfogoltjainak számára.

A küzdelem felszínen és felszín alatt egyaránt folyik. Már csak az a kérdés… te kinek az oldalán állsz?

 
 
 

 
 


 

 Konyha, élelmiszerraktárak és étkező

Go down 
3 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Rhea

Rhea


Kor : 36

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeSzomb. Aug. 06, 2011 12:58 am

First topic message reminder :

Hátul a jól felszerelt konyha, a tartalékokkal teli raktár és hűtőház található, míg belépve egy méretesebb étkező. Akár egy kantin, de van benne a kantinokból hiányzó családiasságból valami.
Talán az teszi, hogy itt mindig akad valaki, akivel elbeszélgethet az ember...
Vissza az elejére Go down

SzerzőÜzenet
Sánchez

Sánchez


Kor : 53

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeHétf. Aug. 15, 2011 11:46 pm

*Csibészes mosoly jelenik meg borostás képén a válasz hallatán, az időpontra pedig bólint egyet. Azt hitte most kell. Sosem bocsátott volna meg a nőnek, ha most itt kellett volna hagynia a kávéját ^^.*
- Akkor majd szólj rám kérlek, mert én el fogom felejteni addig. *Mondja kedvesen, ő amúgy is ritkán használja azt a tragacsot. Ő gyorsabban eljut általában A pontból B-be, ha repül. Az utóbbi felvetés hallatán viszont kissé elcsodálkozik.*
- Még meglátjuk mi lesz addig, de ha nem jön közbe semmi, akkor szívesen veled tartok. Úgyis folyton beragad a váltó abban a tragacsban. *Bólint is egyet végül halvány mosollyal. Bár látszott rajta, hogy nem tudja hova tenni a dolgot, de azért sem kérdez. Ha tényleg nem lesz jobb dolga, akkor miért ne kísérné el Rheát? Oly mindegy, hogy hova mennek...*
Vissza az elejére Go down
Rhea

Rhea


Kor : 36

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeKedd Aug. 16, 2011 12:16 am

- Oké. Meglesz. *mosolyodik el, őszintén örülve annak, hogy Vicente-re számíthat e téren (is). De aztán csak aprót szusszan, hisz tényleg be fognak ide törni a srácok, hogy felkutassák,ha nem megy be időben az órára.*
- Viszont én most rohanok... mármint érted... *nevet fel. Érdekesen festene ekkora pocakkal, rohanva.*
- További szép napot neked, és várunk ám. *kacsint csibészesen, majd tényleg tovalibben a maga komótos kismama módján.*

// Smile Köszi. //
Vissza az elejére Go down
Sánchez

Sánchez


Kor : 53

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeSzomb. Okt. 15, 2011 10:34 pm

*Ahogy belépnek az ebédlőbe, rögtön tovább is veszi a férfi az irányt a konyha felé, remélhetőleg a nő társaságában. Azon egyszerű oknál fogva teszi ezt, hogy a kávéfőző ott van. Logikus. A kávéfőzőt tölti meg, miközben válaszol... azaz kérdez.*
- Nem bántad meg, hogy itt hagytad az ellenállást? *ha már felhatalmazták, akkor kérdez. Nem gondolja, hogy ez olyan fenenagy indiszkréció lenne, de nem ismeri annyira Roxan-t, hogy ezt ő hogyan is értékeli. Végül kattan a kávéfőző gombja... fő a kávé. Ő maga pedig körbenéz, mintha csak az érdekelné, hogy valaki látja-e és nemes egyszerűséggel felül a pultra a kávéfőző mellé. Végül is órák óta ácsorog, annyira nem zavartatja magát.*
Vissza az elejére Go down
Roxan

Roxan


Kor : 45

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeSzomb. Okt. 15, 2011 10:46 pm

*Rutinosan halad a másikkal, a kérdésre pedig szeme se rebben.*
- Nem. *feleli kimérten, de látszik rajta, ha nem kérdezik, nem is nagyon fogja részletezni a dolgokat. Ellenben a másik mögül a kávéfőzőre irányul a tekintete és játékosan kénytelen felfortyanni a látottakon.*
- Hé! Nem úgy volt, hogy én hívlak meg? *persze, ha engedik, nyúlna is, hogy ő nyomja meg a gombot, de Kutya beelőzi, így csak annak ujjára sikerül rányomnia. Persze a következő pillanatban már kapja is el az ujját onnét, zavartan még egy lépést is hátrálva a férfitól.*
- Fenébe. *jegyzi meg elmosolyodva, remekül leplezve a zavarát.*
Vissza az elejére Go down
Sánchez

Sánchez


Kor : 53

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 12:48 am

*Úgy tűnik nem nagyon lepi meg a válasz, arcizma se rezzen a hallatán. Talán ő maga is olyasmiken agyal, hogy itt kéne hagyni a helyet, franc se tudja. A kérdésre somolygós kis mosoly jelenik meg ábrázatán.*
- De úgy teszünk, mintha én hívnálak. *Helyesbít és igen, sikerül egyszerre lenyomni a gombot, melynek hatására kicsit talán zavartan tekint oldalra a nővel ellentétes irányba. Majd ugye fordul és felül a pultra.*
- Majd legközelebb. *Barátságos és kicsit talán még mindig zavart mosolyt villant a nőre, viszont csak rövid hatásszünetet hagy, épp csak míg rendezi vonásait.*
- Mit csinálsz jelenleg? *Pusztán érdeklődő, hiszen érdekli mit lehet csinálni egy ilyen ellenállásos múlt után.*
Vissza az elejére Go down
Roxan

Roxan


Kor : 45

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 1:03 am

- Arra nem bólintottam rá. *jah, persze. Utólag nem, akkor meg nem ellenkezett. Minden esetre kedvesnek szánt mosollyal dől a konyhapultnak a másikkal szemközt. Nem kell messzire mennie, elég kicsi a konyha. A három ember már tömeg lenne.*
- Modelleket oktatok és rendezek. Nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik... *neveti el a végét csendesen. Elmondhatná, hogy titkon Faust felkeresi egy-egy ötlettel, de mindig az a vége, hogy vitáznak, mint a rossz házasok. De nem teszi, ez nem tartozik másra.
Mellesleg Arizona se kereste, tuti, Faust át se adta annak a lánynak az üzenetet.*
Vissza az elejére Go down
Sánchez

Sánchez


Kor : 53

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 2:22 am

*Nem válaszol a nő megjegyzésére, pusztán szélesen elmosolyodik, most az eddigiektől eltérően olyan fogvillantósan, így láthatóvá vállnak kissé kiállóbb szemfogai is. Tényleg egész kutyás.
A válaszra immár halvány mosollyal bólint, nem úgy fest, mintha le szándékozna becsülni a nő választott szakmáját. Biztos annak is megvan a szépsége. Főleg a férfi szemnek.*
- Ha abból indulunk ki, hogy a modellek is emberek és az emberekkel eleve nehéz, így nem hangzik könnyűnek. *Állapítja meg magától értetődően, nyomatékosítva, hogy ő egy pillanatra sem becsülte alá.*
Vissza az elejére Go down
Roxan

Roxan


Kor : 45

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 2:27 am

- Hidd el, ha Faustnak lenne egy kis esze, ezerszer könnyebb dolga lenne az ellenállás embereivel, mint nekem a húsz plasztikbarbimmal. *húzza el a száját. Nem sajnáltatni akarja magát, ez hangjából is érződik. Ő élvezi, hogy irányíthat, azok a nőszemélyek pedig mindenképpen kihívások számára. És ezt élvezi, csak amit hátra hagyott arról beszél maró gúnnyal és némi megkeseredettséggel.*
- De hagyjunk engem. Veled mi van ilyen téren? Ennyi alakváltó mellé biztos elkél az állatorvos. *villan mosolya, nem gondolva komolyan az alakváltókra nézve, hogy állatorvosra lenne szükségük. Bár egyik-másiknak lehet...*
Vissza az elejére Go down
Sánchez

Sánchez


Kor : 53

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 2:50 am

*Miközben Roxan beszél, elkezd lefőni a kávé is. Még jó, mert a kijelentésre egyébként sem tud mit mondani. Nem elfogult Fausttal szemben, szó sincs róla, csak éppenséggel nem szokta reklámozni a véleményét. Most is sikerül kikerülnie a válaszadást.*
- Hogy kéred? *Fejével alig észlelhetően a kávéfőző felé biccent, majd le is ugrik a pultról, hogy aztán előkotorjon a szekrényből első körben egy bögrét magának, majd a nő igényeinek megfelelő csészét, vagy ugyancsak bögrét. Szépen a cukortartó és a tej is előkerül.*
- Egyáltalán nincs szükség állatorvosra. Ha súlyosan megsebesülnek, akkor automatikusan visszaváltoznak. Elsősorban emberek vagyunk, csak erről gyakran mi is hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Egyébként én itt amolyan mindenes vagyok. *Csak hátrasandít a nőre, miközben készíti a két kávét az igényeknek megfelelően.*
Vissza az elejére Go down
Roxan

Roxan


Kor : 45

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 3:07 am

- Kevés tejjel, kettő cukorral. *Feleli csendesen, könnyedén és ami a legfontosabb: egyáltalán nem utasító hangsúllyal, még ha kifejezetten komolynak is tetszik hangja.*
- Áh, értem. *A másik kezeit figyeli, azok ténykedését, és mintegy közbevetve jegyzi meg:*
- Kanalat nem kérek hozzá, kösz. *mosolyodik el aprón. Hülye szokása, de minek pocsékoljon, ha meg tudja keverni anélkül is. Sőt, táncoltatni is, de azt nem fogja most előadni...*
Vissza az elejére Go down
Sánchez

Sánchez


Kor : 53

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 3:23 am

*Tehát Roxan ezek szerint csészében kapja az előírtaknak megfelelően. Ő maga felönti az egészet bő tejjel, hiszen úgy a jó. Épp tenné bele a kiskanalat a nő csészéjébe, amikor jön kijelentés. Így kissé csodálkozva, de végül a saját bögréjébe teszi azt. Át is nyújtja a nőnek a csészét.*
- Mondjuk meg is értem, hogy tartanak tőlünk. Szerintem az utóbbi időben legtöbbünk többet volt állatalakban, mint emberiben és mondjuk egy Horus-szal összefutni mint medve... *Hát igen, néha még ő is megijed Horustól. Időnként nehéz eldönteni nála, hogy ösztönből cselekszik, vagy észnél van azért.*
Vissza az elejére Go down
Roxan

Roxan


Kor : 45

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 3:48 am

- Köszönöm. *veszi át a csészét, majd ujjával köröz csak felette, mintegy rutinos mozdulatként, és bár a másik nem látja, a víz bizony felveszi az irányítója által diktált iramot.*
- Na igen... *szélesedik ki kellemes mosolya. Noha azon, hogy Horusszal összefutni, ő kapásból másra gondol. Hüm... franc, hogy rég volt férfi társaságban, az említett medve pedig nem épp egy pattanásos kis tini...
Tekintete ezen gondolatok hatására lopva, mégis leplezetlen időzik el a másikon.*
Vissza az elejére Go down
Sánchez

Sánchez


Kor : 53

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 4:01 am

*Nem zavarja különösebben, hogy a nő máshogy oldja meg a kevergetést. Már egy éve itt van, látott már érdekesebb dolgokat is. Viszont a tekintetet nem veszi észre, ugyanis most saját bögréjében keveri el a cukrot és arra figyel. Még ha a tekintetet magán is érzi, nem adja jelét. Viszont szereti a csendet, így nem is hozakodik elő újabb kérdéssel. Inkább belekortyol tejeskávéjába.*
Vissza az elejére Go down
Roxan

Roxan


Kor : 45

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 4:05 am

*A csend marad, csak miután végzett a tüzetes beszkenneléssel, töri meg egy apró, zavart szusszanással, s sűrű szempillái finoman megrezzennek, ahogy a kávéscsészébe pillant. Majd bele is kortyol, maga elé tekintve.*
Vissza az elejére Go down
Sánchez

Sánchez


Kor : 53

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 4:49 am

*Ő meg szép apránként nézte meg magának a nőt, így most nem kell nagyon figyelnie őt. Azt már úgyis pontosan tudja, hogy szívszaggatóan csinos, ennek ellenére meg sem fordul a fejében semmi olyasmi. Kicsit olyan, mintha cölibátusban élne.*
- Egyedül élsz? *Csak úgy érdeklődik, de olyan mintha meg sem törné a csendet. Olyan halk, olyan szelíd hangon szólal meg, hogy az nem jelent számottevő zavart a csendben. Kezeit közben a bögre köré fonja, úgy tekint fel a barna kutyaszemeivel a nőre.*
Vissza az elejére Go down
Roxan

Roxan


Kor : 45

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 4:57 am

*Felpillant a másikra, hogy akaratlanul is elmosolyodjon a kérdést illetően.*
- A macskámmal. *mintha picit megszaladna szemöldöke, de nem számottevően, hogy szembetűnő legyen a játékos él.
Az ő hangja nem halk, normál hangszínen szinte hasítja a levegőt kellemes éllel.*
- A rokonaim közül senki nem élte túl a katasztrófát. Legalábbis nem tudok róla... *közli látható nyugodtsággal. Addig se agyal azon, vajon hogyan festhet a férfi a köpeny és persze a felsője nélkül. Lehet, jeget kellett volna kérni, nem kávét.*
- Jut eszembe... a 'szentcsalád'-dal mi van van mostanság? *Már Rheára meg arra a vadbaromra gondol.*
Vissza az elejére Go down
Sánchez

Sánchez


Kor : 53

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 5:42 am

*Egyáltalán nem mond semmit a válaszokra, csak a bögréje fölött nézi a nőt. A végén azért valami apró bólintásfélét produkál, jelezvén, hogy azért érti a dolgot, meg figyelt. A kérdésből egyből tudja kikről van szó, nem először hallja a jelzőt.*
- Megszületett a fiúk, de nem igazán tudom Rhea és Faust beszélőviszonyban vannak-e újra. *Épp csak nem teszi hozzá, hogy és nem is érdekli, érezhető ez anélkül is. Szimplán félvállról válaszol, nem szereti beleártani magát mások magánügyeibe.*
Vissza az elejére Go down
Roxan

Roxan


Kor : 45

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 6:50 am

- Oh. *Csak ennyit felel, kicsit megemelve szemöldökét, majd szusszanva kortyol újra kávéjába. Annyira nem érdekli őt sem a kettős dolga.
Kiürült csészéjébe pillant, majd ellöki magát a pulttól, hogy a másik felénél Kutya mellé lépve tegye a mosogatóba azt.*
- Biztos nem jobb, ha itt maradok a macska miatt? *Nah ezt aztán érdekesen feltette. Agya egyik kis szegletében reménykedik, hogy a férfi maradásra bírja, míg a józanabbik megkérdezné, mikorra jöjjön a szőrösért és lépne is le lassan, mielőtt felrobban a csajban a képzeletbeli bomba.*

Vissza az elejére Go down
Sánchez

Sánchez


Kor : 53

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 7:00 am

*Miközben Roxan leteszi a csészét mellé, ő fél kézzel kibontja a haját, nem szereti összefogva. Kicsit bele is túr, hogy rendezze a kusza tincseket. Időközben a nő kérdez is, ő meg leszáll a pultról és mellette odahajolva, az övé mellé teszi a bögrét.*
- Ennek fussunk neki újra. *Apró kis mosollyal tekint a nőre, de persze nem marad odahajolva a közvetlen közelében. Viszont nem is távolodik el annyira. A kérdést meg nem értette.*
Vissza az elejére Go down
Roxan

Roxan


Kor : 45

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 7:12 am

*A mellé lépő közelségére mintha kicsit megfeszülnének izmai, hisz olyan közel van... olyan könnyű lenne... de nem szabad!*
- Mi? *pillant oldalt a másikra, majd persze gyorsan leesik neki.* Ja, hogy... maradjak-e estére?
Vissza az elejére Go down
Sánchez

Sánchez


Kor : 53

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 7:28 am

*Leheletnyit feljebb szalad egyik szemöldöke a visszakérdezés hallatán. Sajnos ez nem tudta elkerülni a figyelmét, így egy kicsit zavartan néz maga elé, a cipőjét stíröli.*
- Nyugodtan menj haza, a macska meglesz. Figyelek rá. *Csak a végén tekint fel újra kérőn a nőre. Határozottan úgy fest jelenleg ezzel a nézéssel, mint egy kutya, le se tagadhatná állatalakját. Viszont nem akar a nőtől semmit. Vagyis... akarni akarna, de a felesége halála óta nem volt nővel és eddig meg sem fordult a fejében, hogy legyen.*
Vissza az elejére Go down
Roxan

Roxan


Kor : 45

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 7:35 am

*Tenyere a másik tenyerére simít finoman, ahogy aprót biccent, állva a másik tekintetét.*
- Rendben. Reggel amint tudok, jövök. *A macskához, naná. Mégis valamiért kellemes érzéssel tölti el a gondolat, hogy reggel újra viszontláthatja a helyet, és Kutyát.
Tenyere simítón lekerül a másikéról és ellép.*
- Legközelebb úgy teszünk, mintha én hívnálak meg kávéra. *mosolyodik el és igazából mehetne is.*
Vissza az elejére Go down
Sánchez

Sánchez


Kor : 53

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 7:59 am

*Amikor a nő keze az övére kerül, kissé meglepetten tekint arra. Nem is néz vissza újra Roxan arcára, csak a kezeiket figyeli. Aprót bólint csak a reggeli érkezésre és... hüvelykujjával aprón megcirógatja a nő kezét. Olyan jó lenne... de nem teheti. Hagyja, hogy Roxan ellépjen, csak kissé késve tekint utána.*
- Rendben. *Ő is elmosolyodik halványan, felőle mehet, nincs szüksége a kísértésre. Ritkán érzi magát feszélyezve, vagy kellemetlenül, de most igen.*
Vissza az elejére Go down
Roxan

Roxan


Kor : 45

Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitimeVas. Okt. 16, 2011 8:04 am

- Jó éjt. *szusszan, majd hozzáteszi nagy komolyan: * És ezt add át a macskának is. Holnap visszakérdezem tőle. *villan mosolya, elkuncogva a végét, majd bizony, sarkon fordul és tovalibben - a látókörből kilépve pedig egyenest sietősre veszi a lépteit - mielőtt valami butaságot csinálna.*

//Köszi. Smile //
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Konyha, élelmiszerraktárak és étkező   Konyha, élelmiszerraktárak és étkező - Page 2 Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Konyha, élelmiszerraktárak és étkező
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Wild nature :: New York :: Staten Island :: Az Ellenállás rejtekhelye-
Ugrás: